MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Fekete Balázs: A kortárs jogi kultúra fogalom eredete: Lawrence M. Friedman a jogi kultúráról

2016/9
A tanulmány célja, hogy kritikai igénnyel bemutassa Lawrence M. Friedman jogi kultúra fogalmát és recepciójának lehetőségeit. Friedman 1975-ben megjelent, The Legal System: A Social Science Perspective című művének hatására terjedt el széles körben a jogi kultúra fogalma az amerikai és a nemzetközi jogtudományba, azonban Friedman eredeti gondolatai ma már csak nagyon kevéssé ismertek. Elsőként Friedman jogrendszer fogalmát elemzi a tanulmány, majd ezt követően a jogi kultúra és a modern jogi kultúra koncepcióját. Friedman koncepciója több szempontból sem kellően kidolgozott, számos problémát vet fel, valójában impresszionisztikus jellegű, azonban részben ez lehetett az oka az igen széleskörű felhasználásának is. A tanulmány végső konklúziója, hogy a jogi kultúra fogalmának alkalmazására csak igen szigorú módszertani keretek között van lehetőség, precíz módszertani előfeltevések alapján.

Rólunk