MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Kovács Ágnes: Ki védi meg a magyar bíróságok függetlenségét? Személyzeti politika a központi igazgatásban

2019/10
A teljes szöveg eredetileg a Pro Futuro – A jövő nemzedékek joga című folyóiratban jelent volna meg, ám 2019 nyarán arról tájékoztattak, hogy a közlésre korábban már elfogadott tanulmány mégsem szerepel a következő lapszámban. A publikálás utólagos visszautasítását a szerkesztőség azzal indokolta, hogy a szöveg már a megjelenése előtt nem várt, a szakmai körökön túlmutató, politikai színezetű viták forrásává vált, ami veszélyeztetheti a semlegességre törekvő folyóirat szakmai megítélését. *** A bíróságok függetlensége az egyéni jogosultságokat védő és a társadalmi konfliktusok igazságos rendezését biztosító jogalkalmazás egyik legfontosabb garanciája. Az ítélkezés függetlenségét a politikai hatalmi ágak igazolhatatlan beavatkozása nyíltan veszélyezteti, ugyanakkor a függetlenség feltételeit a bírósági szervezet belső viszonyai is kikezdhetik. A magyar bírósági szervezetrendszerben jelentős igazgatási hatalom összpontosul a bírósági vezetők kezében, így a kinevezési eljárásnak a bírósági szervezet függetlensége szempontjából komoly tétje van. A jelenleg hatályos szabályok szerint a törvényszékek és ítélőtáblák igazgatási vezetőit az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke nevezi ki, akinek döntéseit az elmúlt időszakban kitüntetett szakmai és közéleti érdeklődés kíséri és olykor heves vita övezi. Ez a tanulmány a vezetői pályázatok elbírálását elemzi, és a bírói függetlenséget fenyegető veszélyekkel szembeni jogvédelem – esetlegesen bírói önvédelem – lehetőségeit keresi.

Rólunk