MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Elek Balázs – Pribula László: Észrevételek Kovács Ágnes „Ki védi meg a magyar bíróságok függetlenségét? Személyzeti politika a központi igazgatásban” című tanulmányához

2019/11
A tanulmány Kovács Ágnes „Ki védi meg a magyar bíróságok függetlenségét? Személyzeti politika a központi igazgatásban” című, az MTA Law Working Papers 2019/10. szám alatt megjelent írásához tesz észrevételeket. Konklúziónk szerint maga a szerző sem állítja egyetlen esetben sem, hogy a pályázatok elbírálására jogszabályellenesen került volna sor, csupán az eredménytelenné nyilvánítások általa feltételezett, de igazolni meg sem kísérelt szándékaira utal; ez előzőekben kifejtettek értelmében azonban a feltételezések nem feleltethetők meg egy tudományos kutatás megfelelő következtetéseinek.

Rólunk