Sólyom Péter: Alapjogok nyomában. A magyar Alkotmánybíróság esete a gyülekezési szabadsággal
2018/9
A gyülekezési jog az utóbbi évek bírósági gyakorlatának legintenzívebben értelmezett alapjogai közé tartozik. A tanulmány egyik alapkérdése, vajon ennek az intenzív gyakorlatnak mennyiben sikerült hozzájárulnia a rendes bírósági gyakorlat értelmezési problémáinak a megoldásához. Vegyes a kép, ami önmagában sem jó hír. Kétségtelen, hogy a gyülekezési jog kapcsán a rendes bírósági és az alkotmánybírósági gyakorlat már egy bő évtizede jelzi, hogy a gyülekezési törvény módosításra szorulhat. Már kezdetben is megosztott volt a szakma abban, hogy a korrekcióra szoruló törvény hatálya alatt az alkotmánybíráknak milyen szerepfelfogást kellene követniük. Az utóbbi időben három alkotmánybírói szerepfelfogás verseng egymással a testületben ezzel összefüggésben: az egyik továbbra is fenntartaná az Alkotmánybíróság meghatározó szerepét az alapjogkorlátozás tartalmi mércéinek a megállapításában, a másik felfogás e tartalmi mércék megállapításában a rendes bíróságoknak nagyobb autonómiát adna, a harmadik pedig a tartalmi mércék megállapításával kapcsolatos végső döntést a jogalkotóra hagyná.
A szerepfelfogás bizonytalanságai az intenzív értelmezői gyakorlat dacára fennmaradt, különösen a 13/2016-os határozatnak köszönhetően. Ez utóbbi határozat arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a bírói függetlenséget nem tisztelő politikai peremfeltételek a bíróság egyébként még tiszteletre méltó törekvéseit is romba dönthetik.