MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Kállai Ernő: A nemzetiségi joganyag 2011-es újrakodifikálása

2014/53
A 2010-es választások után megkezdődött a jogrendszer gyökeres átalakítása, amelyből természetesen „nem maradhatott ki” a kisebbségi közösségek helyzetét szabályozó joganyag sem. Így először az un. Alaptörvényben, majd később az új nemzetiségi törvényben kerültek megfogalmazásra a jogalkotó nemzetiségekkel kapcsolatos szabályozási elképzelései. A látszólag jelentős átalakítás azonban nem hozott lényeges változásokat. Az elmúlt évtizedben kimunkált joganyag néhány pontosításán túl a kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó szabályozás, illetve a kisebbségi közösségek érdekeit védő intézményrendszer „átalakítása” érdemel nagyobb figyelmet. Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy áttekintse a legfontosabb változásokat és megpróbáljon választ adni arra a kérdése: milyen irányba is fejlődnek a kisebbségi jogok Magyarországon?

Rólunk