Farkas Ádám: A kortárs technológia-fejlődés és innováció viszonya a honvédelmi szabályozással
2021/4
A 21. század innovációja rendkívüli tempóban alakítja át a mindennapokat, a gazdaságot, a politikát és vele értelemszerűen a biztonságot és annak fenntartását, megóvását is. E hatástérből a honvédelem, sőt még tágabban az állam védelmi és biztonsági rendszere sem kivétel, sőt. A honvédelem viszonylatában azonban az erős tradicionalitás ethosza keveredik az előzmény-kötöttséggel a szabályozás terén. Ez alatt azt kell érteni, hogy a honvédelmi szabályozás megújulási képessége kevéssé látványos és dinamikus az egyes történelmi korszakhatárok között, mint más területeké. Ez részint abból a tényből fakad, hogy a honvédelem rendszere az állam kényszerapparátusának része és így politikailag minden időszakban szenzitív kérdés annak fejlesztése, megújítása. Másik oldalról azonban látni kell, hogy a honvédelem egy piaci alapon nem szervezhető közszolgáltatás, amelynek ellátása az államon belül is egyedi szervezeti keretben jelenik meg, így – a nagyhatalmi szerepkör nélküli államok esetében – annak speciális tudással és egyben információmonopóliummal párosuló belső rendszereiben a piaci közeg, de esetenként még a tágabb, civil közigazgatás intellektuális versenykényszere is kevéssé érvényesül. Ez a sajátosság egyes történelmi szituációkban értelemszerűen előny is lehet, hiszen kiszámítható, begyakorolható működést és rendszerszinten egységesülő gondolkodást alapozhat meg. A történelmi és/vagy biztonsági helyzetkép dinamikus változása során azonban ez a fajta megközelítés hátránnyá válhat, ha az intellektuális versenykényszer hiányára az innovativitás csökkenésével járó rutin-működés alakul ki és emiatt a szükséges szakmai, tudományos tartalékok és innovációs képességek nem kerültek kialakításra, illetve fenntartásra. A 2010-es évek második fele óta pedig biztosan állíthatjuk, hogy egy dinamikusan változó helyzetbe kerültünk, amelyre újszerű válaszokat kell adni.