MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Majtényi László: A független ombudsmanintézményeket helyre kell állítani, az alapvető jogok biztosától pedig továbbra is elvárható a jogállami jogvédelem

2014/47
Az alkotmányosság számos tényező eredője. A Negyedik Módosítás utáni Alaptörvényt, alkotmányosan feloldhatatlan benső ellentmondásai, az alkotmányosságot sértő tartalmi elemei miatt már tekinthető az alkotmányos értékek rendszerét képviselő alkotmánynak, azonban ez nem jelenti, hogy hatálya alatt az alkotmányos működés egészében megszűnt volna, nézetem szerint, az alkotmányos működés elemei képesek funkcionálni olyan államban is, ahol az alkotmányos intézmény- és jogvédelmi rendszert súlyos veszteségek érik. Az ombudsman ebben a tekintetben, mint bemutatom, különleges karakterű intézmény. Mindenütt, ahol nem kizárólag a látszat valóságának része, az intézmény fenntartása hozzájárul az adott társadalom humanizálásához. Addig is, amíg a jogállami forradalom intézményrendszerének alapulvételével, a független szakosított ombudsmanokkal helyreállítjuk a jogvédelem korábban sikeres magyar modelljét, az alkotmányos jogvédelem, az emberi jogok politikai érdekekre nem tekintő képviselete elvárható az intézmény ma létező formájától is.

Rólunk