Tajti Tibor: A csődstigma, a második esély mentalitás és a csődjog viszonyáról - amit az összehasonlító jog sugall
2015/6
A csőd és ilyetén a csődjog megnövekedett szerepére tekintettel, a cikk a csődstigma, a második esély mentalitás és a csődjog kölcsönhatásait veszi górcső alá. Abból indul ki, hogy a 21. századra szabályozási verseny tárgyává vált a csődjog milyensége, főképp a tekintetében mennyire tud egy adott jogrendszer második esélyt nyújtani az önhibáján kívül csődbe jutott gazdasági társaságoknak. A legtöbben az Egyesült Amerikai Államok csődtörvénye 11. fejezetét veszik elsődleges modellnek, mint a második esély mentalitásra építő legsikeresebb reorganizációs rendszert. Teszik ezt annak ellenére, hogy a csődstigma talán itt a legalacsonyabb a világon, ellentétben nemcsak a civiljogi, hanem még a többi gazdaságilag fejlett angolszász rendszerekkel.
Az írás fő vezérvonala a csődstigma – mint csődszociológiai és kultúra-antropológiai jelenség – és a csődjog komplex, de keveset kutatott, viszonya. Ennek lényege egy felől, hogy a második esélyt biztosító reorganizációs csődeljárás nem tud kibontakozni mindaddig, amíg a csődstigma a meghatározó mentalitás egy adott rendszerben. Másfelől, a jog a maga eszköztárával a katalizátor szerepét játszhatja a mentalitásbeli paradigmaváltásnál annak ellenére, hogy a közelmúlt nemzetközi példái azt mutatják nincs a könnyű és gyors váltásra egy jól bevált módszer. Az erőfeszítések azonban nem szűnnek a szerény eredmények ellenére sem és egyre gyakrabban lehet újabb próbálkozásokról hallani, nemcsak a nemzeti államok, hanem az Európai Unió szintjén is.
Mindezek közös nevezője azonban, hogy míg a jogalkotók a csődstigmát bizonyos fokon adottnak veszik, külön nem foglalkoznak vele és az előrelépést pusztán az új reorganizációs szabályoktól várják. A cikk megkérdőjelezi, hogy a csődstigma, illetve a csődstigma és a jog viszonya mélyebb tanulmányozása és megértése nélkül hathatós eredményeket el lehetne érni.