MTA Law Working Papers

 

Ziegler Dezső Tamás: Szakdolgozatok béríratása. Ki mit követ el, mi a szankció és hogyan szankcionálandó e cselekmény?

2014/6
A szakdolgozatok béríratása manapság igen komoly problémákat vet fel a hazai és nemzetközi oktatási rendszerben is. A téma kapcsán fontos kijelenteni, hogy szorosan összefügg a plagizálás kérdéskörével. Mindkettő esetre nézve megállapítható, hogy a mind a hazai jogszabályi háttér, mind az egyetemi gyakorlat rendkívül bizonytalan lábakon áll. Egyrészt a büntetőjogi szankciók általában nem kerülnek alkalmazásra (ami nem is feltétlenül probléma). Emellett általában közokirat-hamisítást szoktak emlegetni, aminek az alkalmazása kérdéses – magyarán nem egyértelmű az, milyen tényállást kell alkalmazni. Másrészt viszont randomszerű és zavaros az egyetemi szankciók kiszabása. Az alapvető fogalmak tisztázása nem történt meg: így például egyetemenként eltér egymástól, hogy mi a plágium fogalma. Az egyetemek jó része ráadásul a szerzői jogi szabályok megsértésére hivatkozik hasonló esetekben, ami nem feltétlenül valósul meg: bizonyos esetekben a hallgató önálló művet hozhat létre úgy is, hogy a szerzői jogi szabályokat nem sérti meg, viszont az egyetemi szabályokat igen. Az írás e kérdéseket próbálja rendezni, külön fókuszálva a büntetőjogi, a szerzői jogi, illetve az egyetemi szankciókra. E területek mellett, a jelenlegi helyzeten túlmutatva is, megpróbál egy jövőbeni hatékonyabb rendszer fontosabb elemeire javaslatot tenni.

Rólunk