Jakab András: Miért nem működik jól a magyar jogrend és hogyan javíthatjuk meg?
2018/1
Az intézmények három komponensből, pontosabban ezek összjátékából állnak: (1) formális szabályokból, (2) tényleges gyakorlatokból, valamint (3) narratívákból. A jogról azonban igen gyakran hamisan leegyszerűsített képük van a magyar jogászoknak: pusztán szabályok összességeként tekintenek rá, de a tényleges gyakorlatokat (nem a szabályértelmező bírói joggyakorlatot, bár néha azt is, hanem a jogszabályok címzettjeinek tényleges gyakorlatát) és a joghoz kapcsolódó narratívákat (igen tágan értve az alatt mindazt, amit az adott intézmény értelmének és céljának tartunk, annak szimbolikáját, továbbá azt is, ahogyan erről nyilvánosan beszélünk, valamint az intézménnyel kapcsolatos attitűdöket is) figyelmen kívül hagyják. Ez az egyoldalú szemlélet megnehezíti a magyar jogrendszer problémáinak megértését és ezzel együtt az egyébként is nehéz intézményépítési feladatokat, amelyeknek számos kudarcát megéltük a rendszerváltás óta, elsősorban a tényleges gyakorlatok és a narratívák oldalán. Intézményépítési kudarcról a magyar kontextusban két értelemben is beszélhetünk: egyfelől az egyes elemek (szabályok, gyakorlatok, narratívák) közti összhang hiánya miatt a kívánatosnál kevésbé stabilak az intézmények és kevésbé tudnak szabálykövetésre sarkallni, másfelől a kialakult intézmények a kívánatosnál kevésbé szolgálják a politikai közösség prosperitását. A tanulmány ilyen intézményépítési szempontból mutatja be részletesebben a 2010/11-es alkotmányozást is. Az intézményi jogszemlélet végső soron két eredményhez vezet: (1) A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a teljes jogrendszert átfogó jelentősebb intézményi reformok hosszú távú sikeréhez az őszinte elhatározáson kívül rendszerint külső nyomásra is szükség volt, amelynek hatékonysága azonban az EU-csatlakozás után irányunkban sajnos jelentősen lecsökkent. Vagyis az intézményépítéshez érdemes olyan hatékony nemzetközi és EU-jogi kötelezettségvállalásokat szorgalmazni, amelyekkel az ország józan pillanataiban biztosítani tudja, hogy később sem kezd önsorsrontásba. (2) A szabályokon túli elemek, azaz a tényleges gyakorlatok és narratívák tudatosabb figyelembevétele a jogalkotás, a jogalkalmazás és a jogi oktatás során ideális esetben ahhoz vezethet, hogy a szükséges kulturális elemek fokozatosan megerősödnek. Mindez azonban politikai cselekvést, konkrétabban a formális szabályok igazítását is szükségessé teszi, amiben viszont a cselekvési helyzetben lévők ellenérdekeltek, és ez sajnos a csapdahelyzetből való kimozdulást egyelőre nem teszi lehetővé.