MTA Law Working Papers

 

Róbert Péter – Fekete Balázs: Ki ellen nyerne meg Ön egy pert? Attitűdök jogról, bizalomról rétegződési nézőpontból

2016/10
A tanulmány célja annak bemutatása, hogyan látják ma Magyarországon az emberek a perlési esélyeiket, amennyiben azt feltételezzük, hogy az adott jogvitában igazuk van. A gondolatmenet egy 2015-ben végzett nagymintás felmérés vonatkozó adataira épül, mely során hét elképzelt esetben (pereskedés (i.) a szomszéddal, (ii.) a munkahelyi vezetővel, (iii.) egy bankkal, (iv.) a rendőrséggel, (v.) az adóhivatallal, (vi.) egy gazdag vállalkozóval, és (vii.) egy politikussal szemben) kérdeztük a válaszadókat arról, hogyan ítélik meg pernyerési esélyeiket. Az adatok elemzése azt mutatja, hogy a perlési esélyek megítélése – többek között – az iskola végzettséggel, a jövedelmi szinttel, a lakóhellyel, a vallásossággal, az elégedettséggel és az intézményi bizalommal áll statisztikailag is értékelhető összefüggésben. Véleményünk szerint az összefüggések mögött alapvetően kulturális – a jogosultság kultúra hiánya – és történelmi – az állam kétséges legitimitású és autoriter berendezkedéseket kiszolgáló szerepe – tényezők állnak.

Rólunk