MTA Law Working Papers

 

Zinner Tibor: „éjjel-nappal jó hangulatban dolgozunk és igyekszünk igazolni a belénk vetett reményeket”

2016/6
A népbíróságokat Magyarországon 1945-ben hozták létre. Bár tevékenységük deklarált célja a „fasisztamentes Magyarország” megteremtése volt, végül olyan eljárásokat is lefolytattak, amelyek elsősorban azok ellen irányultak, akik az antifasiszta jellegű következetes forradalmi átalakulás megvalósításának esetleges vagy vélt ellenzői lehettek. Az írás a népbíróságok működését a nemzetközi események kontextusában tárgyalja. A tanulmány konklúziója szerint a népbíróságok ítélkező tevékenysége jogerős ítéleteik ismeretében nem tekinthető „véreskezűnek”, azonban tevékenységük mégsem állhatja ki az ítéleteik megkérdőjelezésének próbáját. A tanulmány Bibónak a számonkérések tisztázatlanságát felvető és tárgyilagosságát is hiányoló tanulmányán alapuló kritikai konklúzióval zárul.

Rólunk