MTA Law Working Papers

 

Pálné Kovács Ilona: Az önkormányzati rendszer és a területi közigazgatás átalakulása 2010-2013.

2014/2
Az 1990-ben az önkormányzatoknak adott erős közjogi felhatalmazás materiális eszközökkel való kiüresítése lényegében a rendszerváltást követő kormányok mindegyikének jellemzője volt, mégis a jelenlegi kormány lépte át a Rubicont. Az Alaptörvényt és az új önkormányzati törvényt átható neowéberiánus, „jó állam” eszmény lépett a korábbi neoliberális „jó kormányzás” helyébe, amit elsősorban a konzervatív ideológiai, illetve politikai értékrend motivált, s nem az önkormányzati szférában is megjelent válság kezelésének szükségessége. Az átalakítás lényege a centralizáció, az állam illetve a központi szintű kormányzati szervek irányító, ellenőrző szerepének megerősítése és közvetlen közszolgáltató funkciókkal való kibővítése, ami a helyi önkormányzati rendszer funkcióinak jelentős csökkenésével, mozgásterének szűkülésével, önállóságának csorbulásával járt együtt.

Rólunk