MTA Law Working Papers

 

Drinóczi Tímea: A tagállami identitás

2018/8
A tagállami identitás fogalma napjainkban alakul, lényegében a tagállami alkotmánybíróságok és legfelső bíróságok, illetve az EUB gyakorlatában, valamint e bíróságok közötti alkotmányos párbeszéd eredményeként. Pillanatnyilag nincsen többségi, kikristályosodott dogmatikai vagy elméleti álláspont a tagállami identitás mibenléte mögött, de a gyakorlat azt mutatja, hogy az alkotmány identitásáról van szó, és az örökkévalósági klauzuláknak, illetve a legfontosabb alkotmányi elveknek lehet szerepük tartalmának alakításában. A jogi értelemben alkalmazott és most formálódó tagállami identitás a mélyebb vagy a több integráció ellen hathat, aminek a következménye a „szétaprózódás”, az uniós jog elsőbbségének a megtörése. Ugyanakkor a szupranacionális és a nemzeti szint közötti alkotmányos párbeszéd különféle módozatainak felelős és együttműködő alkalmazásával e veszély úgy küszöbölhető ki, hogy a tagállami identitás védelme is megvalósulhat.

Rólunk