Szabó Miklós: A jogdogmatika jogformáló szerepéről
2015/21
A jog elmélete – ideértve általában a jogtudományt mint „a jogról szóló beszédet” is – és a jog gyakorlata igen gyakran tűnik fel egymással szembeállítva, egymás ellentéteként. Ebben a szembeállításban pedig általában a jogtudomány szorul védekező pozícióba, amelyből saját „hasznát” kell bizonygatnia. Az elemzés elutasítja ezt a szembeállítást, s helyette az elmélet és a gyakorlat egysége, egymásra utaltsága mellett érvel. Az ellentét kiegyenlítésében és a két pólus közvetítésében pedig a jogdogmatika játszik „interface” szerepet. A jogdogmatika ugyanis a jogról szóló tan, vagyis a jogról (a jogi normák fennállásáról és tartalmáról) tett állítások készlete; azonban a jog intézményes tényszerűsége számára a jogdogmatika konstituáló, jogot formáló szerepet játszik. Ahhoz ugyanis, hogy a csak önmagában álló „tiszta” jog el tudja látni az esetekhez igazodó szabályozó funkcióját, a szigorú jogot körül kell venni, be kell burkolni a jogdogmatika tételeivel. Azt az állítást, hogy a jog – egyebek között – dogmatikai természettel is rendelkezik, a Lysias-tól, Gaius-tól, Christopher St.Germain-től, John Austin-tól és Ronald Dworkin-tól vett szövegrészletek hivatottak igazolni.